Itt ülök a Széchenyi Könyvtárban. Könyökölök és nézem a plafont. Most fejeztem be az ebédemet, ami egyáltalán nem tartozik a témához. Utálom a büféebédeket, de ez szintén nem tartozik a témához. Azon gondolkodom (ez már a témához tartozik), hogy fura lenne, ha ezt a helyet egészen másra is használnák vasárnap vagy hétfőn, vagy amikor éjszaka zárva van. A könyvtár este nyolckor bezár. Egészen jó helyen van sok szempontból. Lehetne itt például diszkót nyitni, mert nem lakik senki a közelben, vagy ami nem is annyira testidegen, egy igazi tiszti kaszinót. Mondjuk Széchenyi Diszkó vagy Széchenyi Kaszinó lenne a neve. Kapunyitás nyolckor, zárás hajnali hatkor, hogy legyen idő még kitakarítani nyitás előtt.
Próbálok belegondolni. Elképzelem, hogy a hangfalakat, a diszkó-fényeket és a DJ pulpitusát is nyomtalanul eltakarják nappalra. Feltételezem, hogy a habparti sem hagy nyomot a könyveken, és hogy kizárólag csak olyan italokat és ételeket szolgálnak fel, amit nyomtalanul lehet kitakarítani a szőnyegből. Azt kellene mondanom, hogy örvendetes, korunk „homo oeconomicus”-át dícsérő épülethasznosítási program szerint járnak el, azonban valami itt belül a lelkemben abban bízik, hogy éjszakánként itt sötét van és csönd. Abban bízom, hogy semmi sem háborgatja a végtelen nyugalmat. Abban bízom, hogy a könyvek birodalmát még hangos szóval sem zavarja az éjjeliőr. Rosszul esne a tudat, hogy este nyolc után hangosan beszél valaki mobiltelefonon itt ezen a szent helyen, a tudomány suttogós fellegvárában. Mondtam én ezt másoknak, és úgy tűnik, nem csak én vagyok ezzel így. Talán mondhatom azt, hogy többségi elvárás, hogy a Széchenyi Könyvtárban márpedig legyen éjszaka csönd és sötét. A hely szelleméhez, sokan úgy érezzük, hogy ez passzol. Messzire űzné innen a zajos zsibvásár, a püfölős diszkózene a tudományos kutatás múzsáit, a könyvtár ódon szellemeit.
[…]
Na most akkor tudományosan elemzem, hogy mit írtam az előző bekezdésbe. Egy darabig a saját lelkemmel próbáltam érvelni, ami többek szerint nincs, meg annak jóérzésével, ami mégtöbbek szerint nincs (tessék megkérdezni a hallgatóimat, diákjaimat), utána meg mindenféle szellemekre hivatkoztam mat-fiz szakos létemre (ez még gázabb). Például a hely szellemére. Egy ideje az a hivatalos álláspont, hogy szellemek márpedig nincsenek, így nyilván helyszellemek sincsenek, de én mégis idehoztam a görög mondavilágból is egy elemet, hogy igazoljak egy olyan állítást, ami viszont biztosan igaz, hogy nekem valami rejtélyes okból rosszul esne, ha itt este ordítoznának. Az az igazság, hogy nem nagyon van tudományosan egy picit is komolyan vehető érvem arra, hogy éjszaka miért legyen itt csönd (kilométerekre lakom), de mégis azt szeretném.
Ez még nem ezotéria és nem áltudomány. Azt hiszem. Még akkor sem, ha szellemekről, és múzsákról beszélek. Ha valaki tud egyszerűbb megfogalmazást, szóljon. Talán épp erre találták ki a „hely szelleme”, nomeg a „múzsa” fogalmat, hogy egyszerűen kényelmesen segítsen megfogalmazni ilyen jelenségeket. Amiket mi érzünk. Hogy vannak-e múzsák tényleg, az nehéz kérdés. Ha a „van”-ást úgy értjük, ahogyan egy fagolyónál, akkor lehet, hogy nincsenek. Persze lehet, hogy vannak (most vigyázok, hogy nehogy megsértsem a múzsáimat, biztos ami biztos (mademme Courie is jobban járt volna ha fél azoktól a bizonyos rontó kövektől)). Ha viszont vesszük a fáradtságot és definiálunk a múzsáknak meg a szellemeknek egy szép új „van” fogalmat („van” overloaded), ami valami olyasmi, hogy kényelmesebben tudunk beszélni, könnyebben értjük meg a világot és kevesebb falnak megyünk fejjel, ha feltételezzük és talán el is fogadjuk, hogy „van”, akkor meg azt hiszem azt kell mondjam, hogy vannak múzsák és géniusz locik bőséggel. Sőt talán még a hétfejű sárkány is létezik. Fogadjuk el egy modellnek.
A természettudományok valahogy úgy szoktak működni, hogy mindig van egy marék jelenség, amire nincs magyarázat, akkor valaki kitalál egy fogalmat, vagy egy komplett modellt, vagy valami ilyesmit, ami segít ezeket a tapasztalatokat valahogy összefoglalni, értelmezni, elképzelni mögé valamit, és akkor örülünk. Úgy tűnik, hogy megértünk megint valamit a világból. Az jó. Utána jönnek a gonoszok, akik elkezdik feszegetni egy-egy ilyen modellnek a határait, és az esetek döntő többségénél kiderül, hogy a modellbe sokminden nem fér bele. Nem lehet vele megmagyarázni valamit, vagy egyenesen ellentmond egyfajta jelenségnek. És innen jön a halálugrás. A természettudományok gond nélkül megengedik maguknak, hogy ilyenkor azt mondják, hogy ez csupán egy modell, ami természetesen korlátozott, de attól még a modell megmarad, sőt használjuk. Elfogadjuk a hibáit. Pláne ha kicsik.
Gondoljunk a fény részecske természetére. Amint valaki megfigyelte az interferencia jelenséget, nem azt mondtuk, hogy bocsika ez tévedés volt, és fotonok márpedig nincsenek, égessük most akkor máglyán azokat, akik szerint részecske természetű a fény, hanem nyelt egy nagyon a fizika, és azt mondta, hogy jól-van-na, hát ilyen is meg olyan is. Hol ilyen, hol olyan. Fotonok vannak is meg nincsenek is.
Feszegessük a „hely szelleme”-modell határait! Próba gyanánt szupertitkos kutatást kell végezni. Mondjuk bemegyünk éjszakánként véletlenszerűen választott könyvtárakba és jó alaposan megszentségtelenítjük. Hangos beszéddel, vagy villogó fénnyel, vagy más egyéb könyvtárakhoz szokott szellemek számára kellemetlen módokon, amit mindenkinek a fantáziájára bízok, és másnap ügyfél-elégedettséget mérünk (a kettős vakpróba módszerét követve). Kötve hiszem, hogy bármit tapasztalnánk. Azt kéne legyen a következtetés, hogy szellemek márpedig nincsenek. De mi van, ha a szellemek olyanok, mint a fotonok. Ha így nézem vannak, ha úgy nézem nincsenek.
A világban igazán kettős vakpróba nincsen. Mert azért más egy olyan könyvtár, ahol a biztonsági őr zárás úgy enged be minket, hogy meg se nézi, hogy mi bent mit csinálunk, és más, ahol Károly bácsi lelkén viseli a dolgokat. Helyből más könyvtár az, amelyiknek lesz idővel károlybácsija, és más egy olyan könyvtár, aminek biztosan nem lesz ilyenje. Ezek nem lényegtelen különbségek. És furán kölcsönösen okozzák egymást mindenfélével. Nagyon összefüggő egy ilyen rendszer. Lehet, hogy éppen ez a nagy összefüggős mindenféle az, amit röviden hely szellemének szoktunk hívni.
Azt hiszem azt kéne mondanunk, amit a természettudományban oly gyakran szoktunk, hogy egy egész sor jelenséget jól magyaráz, ha feltételezzük, hogy szellemek vannak. Vagy legalábbis itt a Széchenyiben vannak helyszellemek.
[…]
Nem kell megijedni, nem egy hallucináló fizikatanár naplója következik most, hanem járatom az agyam azon, hogy hol is van az ezotéria és a tudomány határa, ha van. Meg, hogy miért van ez az egész ezotéria-mánia, és mire lehet használni, ha már van, és hogyan lehet irtani, ha akarjuk.
Van egy csomó ismerősöm, aki rajong az ezoterikus dolgokért. És mellesleg, mint természettudományos tanárt folyton azzal zaklatnak, hogy „áááhh!! Ugyanmár!!! A természettudomány nem értheti ezt! Te nem értheted ezt!”. No, ebből elegem van. Elkezdtem gondolkodni, hogy mi is az, amit nem értek. Először csak kérdeztem, mint a gyerek, mindig azt, hogy „miért?”. A válaszok sok faggatódzás után az alábbi csoportokba gyűjthetők. Vagy másképp megfogalmazva: a kvalitatív, félig strukturált interjúsorozatom eredménye az alábbi:
- Miért nem értheti az ezoterikus tanokat a természettudomány? – kérdezem én
egy
- Hát mert ez olyan dolog, amire nincs magyarázat. – ez a leggyakoribb válaszfajta
- A természettudomány tele van olyan dolgokkal, amire nincs magyarázat. Például a gravitáció. Olyanok is vannak, amikre meg két magyarázat is van, ami meg még gyanúsabb. Például a fény. A természettudomány leszarja, hogy van-e magyarázat valamire.
kettő
- Mert nincs rá bizonyíték – mégegy nagyon gyakori választípus
- Einstein nem volt ezoterikus csak azért, mert a relativitáselméletre egy darabig nem volt bizonyíték. A természettudomány leszarja, hogy van-e rá bizonyíték. Pláne ha modellről van szó. Modellek esetében még az se baj, ha a tagadására van bizonyíték. Például a Bohr-féle atommodell nem ezotéria csak attól, mert nem igazán a tényekről szól. Tapasztalatokat foglal össze érthetően. A természettudomány bármilyen bizarr modellnek örül, ha tapasztalatokat szépen foglal össze.
három
- mert az agyunk nem is képes befogadni ezeket az ezoterikus tanokat
- ez nem csak az ezoterikus tanokra igaz. aki a relativitáselméletet tényleg érti, az hazudik. A Maxwell egyenletekre is csak felcsodálkozni lehet, de úgy igazán megérteni egyetlen élet alatt átlag halandónak nem lehet. A természettudomány legjobb tudásom szerint tele van olyan dolgokkal, amit épeszű ember agyával fel nem érhet.
négy
- mert nem passzol bele a természettudomány fogalmai közé, hogy például: „telekinézis”
- ennél sokkal nagyobb marhaságok is belepasszolnak, gondoljunk például neutrinóra, vagy Schrödinger macskájára, vagy az egyszerre több helyen lévő atomdarabkákra
öt
- mert a természettudósok elutasítják, hogy lenne ilyen, hogy aura, csakra, feng shui, csi, jin-jang …
- van olyan, aki elutasítja. Olyan is volt, aki a föld gömb alakját is elutasította, és olyan is van, aki az evolúciót elutasítja, de ennek semmi köze nincs a tényekhez. Az, hogy mit gondolnak a természettudósok úgy általában a csikungról, vagy a mézes-süteményről az tökéletesen érdektelen.
hat
- azért tagadnak a természettudósok ilyen nagy erőkkel, mert ha kiderülne, hogy vannak ezek az ezoterikus tanok, akkor a természettudomány megingana
- a természettudományok számtalanszor megingtak, és idáig mindegyik jót tett neki. Ezelőtt száz évvel azt hittük, hogy a fizikában még egy-két apróság van, ami magyarázatra vár (például a már korábban említett gravitáció), és készen is lesz. Ma meg azt sem tudjuk hova kapjuk a fejünket a sok felfedezés közepette. A halmazelmélet Russel egyetlen mondatára omlott össze, amit azóta is foldozgatnak a matematikusok, hátha sikerül újratákolni, és most ott tart, hogy egy elég beteges, ronda kis rendszer lett belőle a Zorn-lemmával.
hét
- mert a természettudósokat ez nem érdekli
- hát számos igen rangos természettudományos folyóirat címlapján lenne, ha végre valaki találna valami újat és érdekeset. Én személy szerint elég nyitott vagyok találni valami újat, és vagyunk még páran így.
nyolc
- túl bonyolult a rendszer, itt minden mindennel összefügg
- előszöris sajnálom azokat, akik középiskolai tanulmányaik alatt nem jutottak el oda, hogy egy gyönyörű és érthetetlen összefüggésekkel teli világot lássanak meg a természettudományokban. a fizika egyre másra hozza a világegyenleteit (egy hónapja jött egy újabb egy szörföstől), ha valahol van létjogosultsága ilyen mindennelösszefüggős dolgoknak, akkor az éppen a fizika. Vagy esetleg a matematika (halmazelmélet, logika, hálóelmélet). Vagy az összes tudomány együtt. Az nem gáz a természettudományok számára, hogy jó alaposan összefügg az egész.
A párbeszédekből valami olyasmi derül ki, hogy a természettudományt azonosítják az emberek, egyfajta zárt eszköztárral, amiben sebességet és súlyt lehet mérni, meg távolságot. Ahol vannak primitív törvények és más semmi. Fizikatudástól függően már meg vannak győződve arról, hogy nem foglalkozik a fizika színekkel, vagy úgynevezett rezgésekkel, vagy megmagyarázhatatlan dolgokkal. Az a gyanúm, hogy ők azok, akik egyfajta standard, tankönyvízű fizikával találkoztak a középiskolában, és ezt azonosítják is a fizika tudományával. Persze ugyanez matematikával is igaz. Szerintem ez elég szomorú. Mintha a rajzoktatás abból állna, hogy megtanuljuk festékboltba vezető buszok menetrendjét. Aztán teljesen jogosan vágják a rajztanár fejéhez, hogy ez egy Rubens, vagy egy neoprimitív grafiti a Nyugati aluljárójában, amit ő, mint rajztanár a hülye fejével sosem fog érteni, sőt a rajztanárok sosem fognak érteni. Sőt, a művészek sosem fognak érteni.
Ha a tanáraink nem egy lezárt, befejezett, minden kétséget eloszlatott tudományként adnák át a fizika vagy matematika általunk eddig megismert törvényszerűségeit, akkor talán más lenne a tudományképe az embereknek.
Valóban vannak beképzelt tanárok és nagyképű természettudósok, akik folyton úgy mondanak ki dolgokat, hogy az márpedig így vagy úgy van. De ezek idővel még mindig megbuktak. Vegyük például a newtoni fizikát. Úgy tűnik, hogy megbukott, ma már csak, mint jó közelítés használjuk. És mindenki megbukott, aki azt mondta, hogy az márpedig úgy van. Azok, akik azt mondták, hogy: „viszonylag pontosan lehet számolni, ha azokat a képleteket használjuk, hogy…” na azoknak ma is igazuk van. Einstein nem azt mondta, hogy márpedig a relativitáselmélet igaz. Ő csak annyit mondott, hogy egy izgalmasabb formájú kavicsot talált. Meg hogy ő jól elszórakozott miközben ezt a rendszert nézegette, és hogy nem teljesen kizárt, hogy a valóság bizonyos dolgait egy kicsivel jobban magyarázza ez a rendszer, mint a korábbiak, mert isten úgy tűnik a létezhető világok közül mindig a legfrappánsabbat teremtette meg. No ez már korrekt állításnak tűnik.
[…]
Azon gondolkodom, hogy mi is az ezotéria területe. Mert a homeopátia már nem, a grafológia már nem, és ki tudja még hány dolgot már elejtett az ezotéria. Azon gondolkodom, hogy az asztrológia az honnantól ezoterikus dolog. Nyitó hipotézisem az, hogy nem tudom, hogy mi benne az ezotéria. Mert az, hogy a Mars és a Hold hol van, vagy hol nincs, az jobbára ténykérdés, mármint legalábbis valószínűségi értelemben. Az, hogy valaki azt szereti nézni, hogy a 12 égöv, és a meridián, meg a nemtudoménmi hogyan áll, azzal nincs semmi baj. Olyan is van, aki meg azt szereti nézni, hogy a felezővonal és a kétszer 11 játékos a gyepen, vagy a fehér golyó és a tíz másik golyó hogyan áll a zöld posztón. Jelenlegi társadalmunk az ilyen megfigyelgetős magatartást általában elfogadja, így normálisnak vagyunk kénytelenek tekinteni még Anglián kívül is. Ha valaki a játék kimenetére jósol abból, hogy a 11 golyó a zöld filcen, vagy a 11 ember a füvön hogyan áll, az is teljesen rendben van. A sportriporter az nem ezoterikus munka. Az, hogy valaki holdfogyatkozást jósol azzal sincs gond természettudományos értelemben, mert hát az vagy lesz vagy nem. Tehát valószínűleg nem a megfigyeléssel, és nem is a jövőre való utalással van a gond. A csillagjóslás még nem szakad el a természettudományoktól, csak azért, mert olyan következtetéseket is elkezd valószínűsíteni, amiknek a hatásmechanizmusát nem ismerjük (vagy nincs). Gondoljunk a homeopátiára! Akkor meg mi a baj? Az ténykérdés, hogy igaz-e az, amit valószínűsít a csillagjós. Ha igaz, akkor nincs miről beszélni, ha meg nem, akkor sincs. Amíg meg nincs rá olyan kutatás, ami hitelt érdemlően eldönti, hogy melyik az igaz, addig meg éppoly idegen lenne a természettudománytól azt mondani, hogy a csillagjóslás nem természettudomány, mint azt mondani, hogy a csillagjóslás természettudomány. Nem illik nagyon természettudósnak olyat mondani tudományos érvekre hivatkozva, hogy isten nincs, vagy hogy van. Ki-ki kedvére azt teszi fel, amelyiket szeretné. Bármelyiket lehet igaznak gondolni. Talán mindkettőt is, vagy egyiket sem, de azt én most nem tudom, hogy hogyan. Mint a párhuzamosokkal is. Feltehetem, hogy egy egyenessel egy külső pontban egy párhuzamos húzható, meg feltehetem azt is, hogy több. Feltehetem azt is, hogy a csillagjóslás igaz, és azt is, hogy hamis.
Csináltam a kedvenc kollégámmal egy mini kutatást. Egy fejvadász ismerősömtől diszkréten elszereztem 1340 anonim CPI tesztet (standard fejvadász kérdőív kb. 450 kérdéssel). Mindegyik kitöltőhöz volt születési dátumunk. Azt néztük, hogy a kosok vajon gyakrabban akarnak-e vezetők lenni, mint a halak. Hát nem. Aztán még egykét hasonlót is néztünk, és semmi. Utána már mindent néztünk, amit csak értünk. Van-e olyan kérdés, van-e olyan összesített mutató, van-e olyan segédskála, ahol a mintavételi hibán kívül még bármi bármilyen összefüggést mutatna. Nem találtunk semmit. Pedig:
- Aki tudja magáról, hogy mondjuk kos, és komolyan veszi az asztrológiát (ilyen emberek vannak), az nyilván azonosul valamelyest ezzel a szereppel, tehát elvileg akár találhattunk is volna valamit a pygmalion effektus miatt.
- Aki a 70-es években, vagy azelőtt született, annak nagyon más volt az étrendje élete hajnalán, ha télen, vagy ha nyáron született. Tudjuk, hogy milyen fontosak a gyerekkorban különböző fejlődési szakaszokban, illetve a terhesség ideje alatt a különféle vitaminok és ásványi anyagok. Tehát elvileg akár találhattunk is volna valamilyen összefüggést.
- Talán ahhoz, hogy egy anya teste, vagy egy szülőpár valamikor gyermeket vállaljon, ahhoz különféle párkapcsolat, vagy lelki alkat kell aszerint, hogy tavasszal, nyáron, vagy ősszel, vagy télen történjék a fogamzás. Az anya lelki alkata akár összefüggésben lehetne azzal is, hogy a gyereke milyen. Tehát elvileg találhattunk is volna valamit.
- Talán nem ugyanolyan egy anya, ha éjszaka szül szívesebben, mint ha nappal. De ez lehet, hogy nem igaz.
Tehát ha a nullhipotézisem az, hogy az asztrológia hülyeség, akkor is volnának racionális érvek arra, hogy találjak valamilyen összefüggést. Bosszant ez az egész. Lehet, hogy csak én voltam ügyetlen, de lehet az is, hogy az asztrológia tényleg hülyeség.
Mármint abban az értelemben hülyeség, hogy nem igaz. Játszottam egyszer egy olyan társasjátékkal, amit valami pszichológus társaság csinált (kár, hogy nem emlékszem a nevére), amiben folyton mindenféle féligazságokon kellett elgondolkodni. Bábúk léptek, levelet kellett húzni, meg ilyenek, és nagyon jó kis egymástmegismerős játék volt. Talán éppen akkora marhaság vitatni az asztrológia igazságát, mint egy ilyen játéknak vitatni az igazságát. Lehet, hogy az is „csak” egy egymástmegismerős játék. Nincs azzal semmi baj.
[…]
Ami nem világos nekem ebben az egészben, hogy a teológiához és a Bólyai-geometriához való könyvek azok nem az ezoterikus könyvesboltokban vannak, a csillagjósláshoz valók meg igen. Félreértés ne essék, nem azzal van a bajom, hogy valami rosszul van kategorizálva valamilyen okból. Hanem azzal van a bajom, hogy valami lényegi dolgot még nem magyaráztam meg. A homeopátia és az akupunktúra például vitán felül ezoterikus terület volt nem is olyan rég. Az ezoterikus könyvesboltokban lehetett hozzá irodalmat találni, ma meg az orvosi könyvesboltokban érdemes keresni. Lehet, hogy van az ezotériából egyfajta migráció a tudományba, vagy az ezotéria mindig ott terem, ahol a tudomány egy picit bizonytalankodik. Nem tudom.
[…]
Egy homeopátiával foglalkozó tudományos könyv úgy kezdődnék, hogy: „Azt vettük észre, hogy ha így-és-így kevergetünk, hígítunk és rázogatunk vegyszereket, akkor bizonyos teszteken különféle – nem placebo – hatásokat mutatnak különféle anyagok. A hatásmechanizmus nem ismert.”.
Egy ezoterikus homeopata könyv meg valahogy így kezdődik: „a különféle ősrezgésű kristályok és anyagok oldatai rezgésüket átadva dinamizálják a vizet”.
A természettudományos írás meg sem kísérli megmagyarázni a jelenséget. A természettudományos irodalom megelégszik azzal, hogy sajnos nem tudja, hogy mi a franc történik, és ráadásul még az is elég biztosnak látszik, hogy nem fogja egyhamar még sejteni sem, mert a jelenlegi modellekbe sehova sem fér, hogy a víz valamilyen olyan tulajdonsággal rendelkezzék, amit nem tudunk leírni. Minden bizonnyal rossz a vízmodellünk. Vagy a molekulamodellünk. Vagy a rázogatást nem jól képzeljük el. Nem tudni, de az szinte biztos, hogy a rendes vízről alkotott képünkkel valahol baj van. A magyarázat hiánya az egyáltalán nem baj. Attól még természettudományos ez a mondat.
A vicces, hogy természettudományosan a másik szöveg is szinte tökéletes. Mert az, hogy az ezoterikus magyarázat néven nevezett valamit, amire nincs magyarázat az nem baj. Persze nekem jobban tetszene, ha úgy lenne fogalmazva, hogy: „azt a hatásmechanizmust, ami a különféle anyagok és a víz között zajlik akkor, amikor a fent leírt módon ütve rázzuk a fent leírt formájú edényben, azt mostantól dinamizálásnak nevezzük”. De a lényeg attól még korrekt. Természettudományosan korrekt, ha azokat a szavakat amiknek nincs értelme, azokat frissen definiáltnak tekintjük.
[…]
Az teszi nehezen érthetővé tudományos értelemben az ezoterikus könyveket, hogy nagyon gyakran olyan szavakat használ, ami már foglalt. Ott van például a „rezgés”, az „energia”, az „áramlás”, a „sugárzás”, a „fény”, a „tűz”, a „hideg”, a „szél”, a „máj” amiket már használunk valamire. Természetesen semmi baj nincs azzal, hogy itt is használjuk valamire, csak akkor illene szólni, hogy most akkor itt az „energia” szót nem úgy értjük, ahogy máskor szoktuk. Mondjuk ezen még azért túl lehet lendülni, természettudományos cikkek is tele vannak gyakran ilyen ökörhibákkal, még ha rejtettebben is. Ha ezeken túllendülünk, akkor az ezoterikus irodalom jelentős részével az ég adta világon semmi gond nincs. Néha teljesen korrektek, csak nyitottnak kell lenni a szavakat újraértelmezni.
Sokat gondolkodtam azon, hogy talán nagyon sokat ártottak az akupunktúrának azok, akik lefordították európaira az alap tanokat. Ha egy átlag európai orvos azt hallja, hogy „tűz a májban, és hideg a gyomorban”, akkor legfeljebb egy nagybögre viszkit tud elképzelni sok jéggel. Nem jó, ha olyan szavakat használunk, amik már foglaltak. Talán jó lett volna kínaiul meghagyni ezeket. Mint ahogyan a csakrát sem fordítottuk le főútvonalra. A cikk elején levő bekezdésekben a múzsát és a genius locit sem fordítanák le csí-re, ha valaki ott ismerkedik a mi kultúránkkal.
Sajnos azonban emiatt az idegesítő fogalmi kutyulás miatt rettentő bonyolulttá válik elválasztani az ocsút a pelyvától. Van olyan, amiben átgondolt emberek érdekes gondolatokat akarnak leírni ezen a fura nyelven, és van olyan (személyes megfigyelésem szerint kb 99,9% körül (költőknél, íróknál talán még rosszabb az arány)) amiben ezeknek a kusza szavaknak a tengerét felböfögő fél-értelmiségi pszichopaták rémregényei vannak. Az emberek szeretnek azokkal foglalkozni, amire nincs magyarázat, de aztán meg mégiscsak van. A kiadó kiadja, mert a cím sokat sejtet („A lélek útján a szívcsakra körül” vagy „Tibeti ősi tanok a megvilágosodás hét vizéhez” vagy „Gyógyítás ősrezgésekkel” vagy …), az egyszerű ember meg megveszi, mert nem arra vágyik, hogy valami tényleg elgondolkodtassa, hanem hogy valami beavatottság-érzése legyen. Tudjon valamiről, amiről a többiek nem is sejtik, hogy létezik. Van aki ezért olvassa a kiskegyedet, van aki ezért jár a Széchenyibe, van aki ezért tanul meg repülőt vezetni, és van aki meg ezoterikus tanokat olvas rogyásig, és van aki meg ezoterikus tanokról szóló cikket olvas. Egykutya.
Az ezoterikus szövegek általában kész, teljes működési hatásmechanizmussal állnak elő, amit el kell fogadni. Nincs bennük egy csepp kétség, vagy alázat. Legalábbis szemantikailag úgy tűnik, mert sosem írják, hogy nem tudják miért, de… . Persze a definiálatlan szavak attól még nincsenek megmagyarázva, csak szépen lekerekítik az ismeretlen területeket, és segítenek az ismeretlenek közötti kapcsolat elemzésével foglalkozni, ahelyett, hogy az ismeretleneket egy kalap alá vennénk. Hogy ez segít-e valamit megérteni vagy sem, azt ki-ki döntse el maga. Én biztosan nem tudom. Az biztos, hogy egy mondavilággal foglalkozni érdekes és tanulságos, és sokat mond a világról, talán többet mint az U=I/R, még akkor is, ha U, I és R úgy tűnik létezik, trollok, múzsák meg szárnyas szarvasok meg nincsenek. De tény, hogy az nem is ezoterikus tan.
Hogy a világ egészének megértésében összességében ezek az ezoterikus tanok segítenek-e előre lépni azt nem tudom. Nekem gyanús, hogy nem, hanem inkább csak arról van szó, hogy egyszerűen rossz a középiskolai matek-fizika oktatás, ezért ahelyett, hogy mindenki békésen és boldogan használná a világ megismerésére a mondákat, vallásokat, isteneket, csillagokat, és őslényeket, petricsészéket, meg keleti ősi tanokat, ahelyett valamiért megpróbálják a tudatlanság feszítően kellemetlen érzését mindkét irányba egyfajta áltudományos maszlaggal leplezni. A természettudósok elkezdenek érvelni arról, hogy nincs isten (Teknős Péter Kérdezz felelek-je), vagy hogy van isten, a nem természettudósok, meg mágneses kezekről, és titkos gyógyító fényekről kezdenek beszélni.
[…]
Nekem tetszik ez az egész, és jól érzem magam benne. Szerintem a rendszer nem kiált változásért, de azért lehetne egy kicsit meditálni azon, hogy mi változna, ha kicsit másként tanítanánk a természettudományokat.
