oktatás-filozófia

A doktorimban az opponensi véleményre írtam válasznak az egyik pontra. Azért rakom ide, mert huszadszorra merül fel valahol ez a téma, és mindig hivatkozom erre az írásomra, de sehol sem jelent meg. Bocsánat a patetikus, tudományoskodó, finomkodó stílusért. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Hát én megjártam.

Kérdés:

"Hogyan látja a programozás-tanítás helyzetét, mennyire indokolt vagy nem indokolt az ezzel történő alapozás a teljes tanulói népességben, különösen a humán orientációjú leendő szakemberek körében?"

Válasz:

A nemzeti alaptanterv alkotói szerint indokolt az ezzel történő alapozás a teljes tanulói népességben. Ezt a kérdést Blénessy Gabriella készülő disszertációjában a közös felmérésünk alapján fejti ki. A válasz eléggé összetettnek látszik. Úgy tűnik, hogy nem a teljes tanulói népesség, hanem szinte mindenki számára indokolt a programozás tanítása, és minden bizonnyal nem a humán-reál orientáció a választóvonal.

Ahhoz, hogy a kérdésre pontosabban válaszolni tudjak, egy kicsit körül kell járnom a humán illetve reál orientáció jelentését, mert személyes tapasztalatom szerint két értelemben szokás használni azt a fogalmat, hogy „humán orientáció”. Az egyik értelemben humán orientációjú az, aki szereti a jó könyveket, a minőségi zenét, a jó filmeket, szeret kommunikálni és barátkozni. A másik szóhasználatban humán orientációjú az, akinek problémát okoz a műszaki kérdések megoldása (nem tud gyertyát cserélni még egy karácsonyfán sem, és a sebességváltóról könnyedén elhiszi, hogy mézzel kell utántölteni) és nem vonzódik a természettudományos tárgyakhoz. Véleményem szerint ez a kettő nem ugyanaz, és nem is biztos, hogy erős a korreláció közöttük. Ahhoz, hogy a kettős szóhasználatot elkerüljük, ez utóbbit a továbbiakban kicsit szerencsétlenül „reáltalanságnak” nevezem.

A fentiekhez hasonlóan a „reál orientáció” azt kell jelentse, hogy valaki szereti a gépeket, a technikát, a fizikát és tudja mit jelent az oktánszám, amikor tankol. A fenti módon létrehozott párja, a „humántalanság” meghatározásával már kicsit bajban volnék, de azért talán érthető a fogalom.

Véleményem szerint az emberek képesek egy tehetségtelen matematikatanár (sok van belőlük), vagy egy ügyetlen irodalomtanár miatt azt vallani magukról egy életen át, hogy humánok, vagy reálok, pedig valójában reáltalanok, vagy humántalanok. A tényleges humántalanság vagy reáltalanság klinikai figyelmet érdemlő probléma, és nem orientáció. (Egy olyan súlyos probléma, ami tagadhatatlanul módosítja az ember pályáját, de nem automatikus, mint ahogy kézműves se lesz automatikusan az, akinek nincs lába.)

Ha valakinek olyan szerencsétlenül alakul az élete, hogy „humántalan” lesz, az nagyon szomorú fejlődés-lélektani katasztrófa. Ennek a – sajnos valóban tömegesen előforduló – csonkaságnak egyik társadalmilag elfogadott megélése egy reálpálya választása, de ez nem összekeverendő az eredendő reálérdeklődéssel. Egyébként éppen a humántalanság, és a reál orientáció összekeveréséből ered például a pedagógustársadalom évenkénti, intézményesített, tömeges megszégyenítése, amikor például a matematikatanárt irodalom érettségire küldik felügyelni, azzal a sértő gúnnyal, hogy úgyse tud segíteni a diákoknak.

Azért kellett ezeket a fogalmakat ilyen alapossággal bevezetni, mert most már érthető lesz, hogy miért adok kétféle választ.

Hasznos-e programozni tanítani egy reáltalan diákot? Valószínűleg épp annyira, mint egy súlyosan diszlexiás diákkal elolvastatni a „Háború és békét” cirill betűkkel. Valószínűleg semmi értelme sincs, hiszen a részképességzavart elmulasztani nem fogja, frusztrációt tovább növeli, élvezetet nem ad. Ahogy egy diszlexiással színházba lehet menni, hogy megszerethesse az irodalmat, úgy egy reáltalannal is lehet valamit kezdeni az informatika területén, de ez nagy valószínűséggel nem a programozás.

Hasznos-e programozni tanítani egy humán orientációjú diákot? Valószínűleg épp annyira, mint a szonettformával megismerkednie egy reálérdeklődésű diáknak. Az érettséghez valószínűleg hozzá tartozik éppúgy, mint tudni, hogy honnan jön az áram.

A kérdésnek van egy olyan vonatkozása is, hogy megéri-e programozni tanulni valami másnak a terhére függetlenül attól, hogy hozzátartozik-e az általános műveltséghez. Így a válasz már rendkívül összetett. A programnyelvtől, az alkalmazott módszertantól, a korcsoporttól, a tanártól, az osztály összetételétől, és számos egyéb háttérváltozótól függ. A válasz mintegy száz oldalon Blénessy Gabriella dolgozatában olvasható.

A kérdésnek van még egy egészen más vonatkozása is, hogy humán szakmájú embereknek mennyire kell tudni programozni. Erre nem tudom a választ. Az autó, a vitorlás-hajó, a vitorlásrepülő, a bicikli, a mobiltelefon mind-mind valaha „reál” találmányok voltak reál emberek számára, akár a számítógép, de egy rövid átmeneti fázis (hőskor) után mindenki egyformán használja. Az évtizedekkel későbbi ma még talán nem is létező humán szakmákhoz kell-e tudni programozni vagy sem azt nem tudom megmondani.

A válasz azon múlik, hogy az általános célú szoftverfejlesztés mennyire tudja tartani az ütemet az igények megjelenésével, a technika változásával. Ha nagyon lemarad, akkor kell tudni programozni, ha nem, akkor éppúgy nem kell tudni programozni egy humán, mint egy reál orientációjú szakembernek.

Talán az autóvezetés, és az autószerelés jó párhuzam. Kell-e tudni egy autósnak autót szerelni? A 80-as években úgy tűnt, hogy teljes mértékben. Mára megváltoztak az autótervezési szempontok. Egy Trabant motortere olyanra volt tervezve, hogy a diagnózisra kíváncsi fejünket bárhova bedughattuk, és körülnézhettünk, ma célszerszámok arzenálja kell egy egyszerű szimeringcseréhez, és egy sebész felkészültsége ahhoz, hogy jó helyre nyúljunk. Ma Európában lényegében fölösleges egy autós számára az autószerelés ismerete, hiszen háromnegyed órán belül megérkezik a sárga angyal, de hogy mit hoz a jövő, azt nem lehet tudni.

Az mindenesetre jól látszik már ma is, hogy egy olyan humán szakember, aki hagyományos könyvtárban akar tudni hatékonyan keresni, az kénytelen megtanulni az adatbázisok kezelésével kapcsolatos alapokat, ami szinte már programozás.