HTML

oktatás-filozófia

oké, hogy van iskola, de miért? milyen jó lenne, ha összetalálkoznának azok az emberek, akik gondolnak erről az egészről valamit. valami nem aprópénzt. valami teljességgel haszontalannak tűnőt. Ha gondolatok ébrednének, inspirálódnánk. ki tudja? hátha hasznos ez az egész valahol.

Friss topikok

  • eaposztrof: Nagy érdeklődéssel kérdezem, hogy látható már valahol az akkor problémafa? Látja valaki esélyét új... (2021.01.29. 01:48) problémafa
  • hanger: :) újabban az ofoe oldalán vannak írásaim. ofoe.hu (2013.01.22. 11:06) a szakoktatás sem lehet mesés
  • Ghandino: Miért is kell megtanítani egy gyereket írásban osztani? Nos, mint reálos tanár az alábbi érveket t... (2011.12.23. 01:40) osztás
  • asdsf: De azért, hogy tanuljon valamit had mondjam el, hogy aki ebben a világban számon kéri egy emberen,... (2011.12.15. 11:20) Algernon jelenség az oktatásban
  • hanger: ez a tanárok hiábja. a tanártársadalom hibája. a tanárok összességében azért elégedettek a helyzet... (2009.09.24. 14:27) tanári fizetés

Linkblog

2009.05.19. 06:13 hanger

kápluszef helyzetjelentés

Most kutatással foglalkozom. Van annak is oktatási oldala.

 

A piac egyes sajátos működésű szektoraitól eltekintve (pl.: gyógyszeripar, autógyártás, biotechnológia) nem integrálta a kutatást. Nem csak Magyarországon, hanem általában a világban másutt sem. Hatalmas cégek (pl.: Microsoft, Nokia) üzemeltetnek ugyan presztízs-kutatóhelyeket, de ezek tényleges hatékonyságáról elég keveset tudunk, tehát alighanem megkérdőjelezhető. Piaci alapon szerveződő és független kutatóhelyek működtetése a világon mindenütt problémás, nem csak nálunk. Annyira hosszú távú, annyira kockázatos és annyira jelentős beruházást igényel, melyet a piactól úgy tűnik, nem várhatunk. Magyarul nem valószínű, hogy holnap bejegyeznek egy kutatóhelyet valahol a világban valamekkora alaptőkével, amelyik gyártja a szellemi terméket, és eladja, és megél. Az állam, vagy annak bizonyos részszervezetei (honvédelem, minisztériumok) közvetlen igényeinek és beavatkozásának kitett kutatószervezetek ritkán hosszú életűek, különösen mivel nem tudnak közvetlenül motiválttá válni a sikerben. Így tehát elvileg az államtól és a piactól bizonyos értelemben független szervezetek tudnak csak működő kutatórészlegeket üzemeltetni.

 

Az Akadémia tudna ilyen lenni, meg az egyetemek. Esetleg bizonyos civil szervezetek még vállalkozhatnának rá, de úgy tűnik, nem teszik. Talán csak azért, mert kultúraidegen lenne, nem azért, mert üzemképtelen. Ezt sajnos nem fogjuk tudni könnyen kideríteni. Hogy a szervezetté nem váló társadalmi csoportok vajon mennyiben alkalmasak kutatások-fejlesztések elvégzésére az ugyan valamivel komolyabb kérdés, mint amilyennek tűnik, de nem sokkal.

 

Az öncélú egyetemek és az akadémia sajátos piac-idegen norma- és értékrendszere olyan k+f tevékenységeket eredményez, melyek a piac számára ritkán értelmezhetők, még ritkábban hasznosíthatók. A világ számos helyén igyekeznek ezeket az úgymond „független” egyetemi kutatószervezeteket arra ösztönözni, úgy irányítani, több-kevesebb sikerrel, hogy ebben változás álljon elő. Az egyetemeket valahogy tehát piac-közeli kutatásokra ösztönzik. Az egyetemek és kutatóintézetek azonban dacolnak. Nem szándékosan, mert ha akarnának sem tudnak szándékosan cselekedni. Az egyetemek sajátos normarendszere az, ami azt idézi elő, hogy ellehetetlenül, vagy mostoha körülményekkel küzd a legtöbb belülről vagy kívülről induló szerkezetidegen piacivá reformáló kezdeményezés. És hát a „forintért másnap eladható, piac-közeli kutatás”-i irány mindenképpen norma- és szerkezetidegen.

 

Főként a piacon már megszokott szolgáltatói szemlélet, és az egyetemeken bevett feudális uralkodói szemlélet ütközése a legnehezebb. De nem az az egyetlen. Például egy piaci szereplő értetlenül áll olyan mérvű gazdasági tesze-toszasággal szemben, amit hazánk legnagyobb egyetemei a saját maguk által üzemeltetett vagy nem üzemeltetett jogi- és gazdasági osztályaikon meg tudnak valósítani. Vegyük észre, hogy az egyetemi normarendszerbe szervesen illeszkedik egy ilyen gazdasági osztály, és vegyük észre, hogy piaci társadalmunkba meg nem illeszkedik. Tehát az egyetemek egyik fő piacinak szánt platformja minden, csak nem piaci.

 

A hazai egyetemek sajátos jutalmi- és elmarasztaló, illetve elő- és hátraléptető rendszere a középkor szinte vegytiszta maradványa. Vazallusok, uradalmak, jobbágyok, hűbéresek, hűbérurak, zsellérek és boszorkányok világa ez, ahol a hatalmi ágak összefonódásával, és a legkülönfélébb rejtett és nyílt harminc- és százéves háborúskodással találkozhatunk. A döntések és az azokkal járó felelősség halasztása, kerülése, hárítása illetve az ezt szolgáló hiányos és ügyetlen bürokrácia olyan méreteket ölt, ami talán páratlan a történelemben. A felsőoktatás piacosító szerkezetváltása a világ vezető országaiban már megtörtént. A nem vezető országok egy részében is. A legtöbb helyen 50-100 éve. Hazánkban nem. A kommunizmus vírusának harmincévi támadása rezisztenssé tette az állami befolyással szemben egyetemeinket. Ellenállnak. A kapitalizmusnak is ellenállnak.

 

Ez azt jelenti, hogy társadalmi átlaghoz képest is alul vannak reprezentálva hazánk felsőoktatásában azok, akik képesek lennének piaci szerepvállalásra. Magyarul most aligha van olyan dékán, aki felállna egy rektori tanácson, és azt mondaná, hogy ő márpedig elad valamit, ami eladható, és utána tényleg találna valami eladhatót, és tényleg eladná. Sajnos ez további társadalmi újratermelési folyamatokat vált ki. Jelenleg ez azt jelenti, hogy az egyetemek sajátos normarendszere taszítja már a piaci irányultságú, vagy piaci érzékenységű kutatójelölteket. Mivel a kutatóvá válás nem csak az adott kutatási témában való elmélyülés képességét, hanem az adott kutatóhely normarendszerének interiorizálását is jelenti, így nem is válnak kutatóvá, vagy ha igen, akkor aligha lesznek sikeresek.

 

Így válik kulturálisan beágyazottan ketté a kutatás és a piac. Ez, ha megfigyeljük, csak részben indokolt. Mert valóban nem működik a világon szinte sehol kutatásból élő kutatószervezet, de ez még nem kéne okozza a kettő közti átjárhatatlanságot. Ez a helyzet azóta különösen nem indokolt, amióta a 2003-as innovációs járulékról szóló törvényben szabaddá tették az utat a piac és a kutatások között.

 

A hazai piac teljesen érthető okokból kissé magyarosan reagált az új adónem bevezetésére. Megjelentek azok a cégformát nem feltétlen öltő egyetemi csoportosulások, akik mellesleg esetleg hoznak létre szellemi terméket, de semmiképp sem a termék az, amit eladnak, hanem szürke vagy fekete alapon felhasználják az innovációs járulékot. A törvényalkotói fejekben megálmodott tényleges piaci versenyképességet fokozó kutatási-fejlesztési tevékenység legfeljebb csak szórványosan fordult elő.

 

A piaci szereplők innovációs járulékaikat legfeljebb passzívan költik. Fura ez. Miközben proaktívan keresi egy üzletlánc azt a szolgáltatót, akiktől a legmegfelelőbben tudják a paradicsomot beszerezni, aközben legfeljebb passzívan és legfeljebb csak eltűrik, hogy kutatási-fejlesztési ajánlatokkal megkeressék a cégeket.

 

Ennek az az oka, hogy a paradicsom valóban hasznosítható, tényleges piaci értékkel rendelkezik, míg a jelenlegi egyetemek által előállított kutatások csak abban a sajátos erőtérben értelmesek, amit az innovációs törvények gerjesztenek. Amint a hazai egyetemek olyan kutatásokat, kutatási-fejlesztési szolgáltatásokat nem kezdenek olyan minőségben előállítani, ami nem csak a saját, hanem a piac kíváncsiságát is kielégíti, azonnal meg fog fordulni a szél.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://oktatasfilozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr91130826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása