hhh nem hármashatárhegy, hanem halmozottanhátrányoshelyzetű. órát tartanék, de két gyerek leállíthatatlanul verekszik tőlem karnyújtásnyira. nem válnak be a szokásos hagyd már abba, ejnyebejnye, stb. aztán leültem tőlük kb fél méterre, uott pofával lekönyököltem, és a pofámnál is unottabban megkérdeztem az egyiket, hogy "te tényleg ezt hívod verekedésnek, hát ez technikailag valamit rettenetesen szánalmas. egy ilyet még falusi kocsmában is kiröhögnek. ha verekedésből akarsz élni, legalább azt megtanulhatnád" lefagytak. kb fél percig egyik sem mozdult. ööööö... akartak visszavágni, de semmi sem jutott eszükbe. aztán az egyik nekikezdte mégkiadósabban ütlegelni a másikat. akkor már teli szívvel kiadósan kinevettem őket. nem volt kedvük folytatni utána. megltájuk jövő héten mi lesz. aztán beszélgettem vele szünetben, mert bentmaradt számítógéppel játszani. valami egymástpüfölős játékot játszott. de nem olyat, ahol nyomkodni kell, hanem ahol két csatasor egymásnak szembemegy, és csak bámulni kell a vérengzést.
- úúúúúúdejó ááááá buffff, iiiiii, áááá... (nem volt hangkártya, így hangaláfestett)
- szegény zöldek. nem sajnálod őket? - kérdeztem, de fel sem néz, úgy válaszol
- nem, megérdemelték. puffff áááá...
- és mivel lehet kiérdemelni egy ilyet?
- hát ha nem készül el valamivel amit megígér, vagy elfelejt elmenni valahová, vagy ha (itt egyszercsak E/1-be vált, és fokozódik a bevonódása) megígérem, hogy ma nem felejtek el elmenni angolórára és mégis elfelejtek.
mindeközben a feltűnően ellenszenvesen dagadtra hízlalt arcából egyszercsak egy olyan szánalmas, meggyötört, senki által nem szeretett, megbocsátást hírből sem ismerő, szeretetre éhes arc nézett rám, alig tudtam nem elbőgni magam. mit lehet egy ilyen gyerekkel csinálni?