HTML

oktatás-filozófia

oké, hogy van iskola, de miért? milyen jó lenne, ha összetalálkoznának azok az emberek, akik gondolnak erről az egészről valamit. valami nem aprópénzt. valami teljességgel haszontalannak tűnőt. Ha gondolatok ébrednének, inspirálódnánk. ki tudja? hátha hasznos ez az egész valahol.

Friss topikok

  • hanger: :) újabban az ofoe oldalán vannak írásaim. ofoe.hu (2013.01.22. 11:06) a szakoktatás sem lehet mesés
  • bigaCsiga: Sziasztok! Érdeklődéssel olvasom a posztokat, most találtam rá a blogra. Az elmúlt 4 évben sor ke... (2013.01.21. 11:26) problémafa
  • Ghandino: Miért is kell megtanítani egy gyereket írásban osztani? Nos, mint reálos tanár az alábbi érveket t... (2011.12.23. 01:40) osztás
  • asdsf: De azért, hogy tanuljon valamit had mondjam el, hogy aki ebben a világban számon kéri egy emberen,... (2011.12.15. 11:20) Algernon jelenség az oktatásban
  • hanger: ez a tanárok hiábja. a tanártársadalom hibája. a tanárok összességében azért elégedettek a helyzet... (2009.09.24. 14:27) tanári fizetés

Linkblog

2008.04.21. 17:01 hanger

tanár képzés

nemrég az ofoe.hu-n zajló virtuális kongresszushoz írtam.
http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=518
remélem a virtuális örökkévalóságig ott lesz ez az anyag, de azért ide is lemásolom, biztos ami biztos. Ha valaki kommentezni akarja, akkor inkább ott tegye meg, mert a többi komment is ott van. kellett az elejére rövid bemutatkozást írnom. írtam.

Háttér: Virtuális kongresszus
Tanár Képzés
Különös tekintettel az itthoni természettudományos tanárképzésre

„Hanczár Gergely a nevem. a neveléstudományok doktora. röhej. fura figura vagyok. egyesek szerint konfliktusos, mások szerint maximalista. két órával ezelőtt felmondtam az ELTÉ-n az állásom, még nem tudom, mit fogok csinálni. alternatív felsőoktatást akarok. ezt itt nem lehetett. annyi mindennel foglalkoztam már, hogy az önmagában bizonyítja, hogy semmihez sem értek. viszont gondolataim sokan vannak. nem hagynak sosem nyugodtan aludni. amikor még alszik a város, akkor szeretek írni. ezt is hajnali négy és hat közötti időszakokban írogattam össze. azért ilyen higgadt és békés. élőszóban általában nem vagyok ilyen jámbor.”

Direkt írom hibásan. Két szóban és nagybetűkkel: „Tanár Képzés”. Csak azért, hogy egy kicsit etimologizáljunk. Sokfajta szakma van. Van néhány, amit nem tanítunk, hanem képzünk. Van olyan szakma, amit tanulunk, van, amit hallgatunk, van, amit elsajátítunk, van, amire felkészülünk. Persze lehet másként is, elég szabad a magyar nyelv, de mégis vannak kanonikus szókapcsolatok. Nem akarok nagyon belemagyarázni semmit, de mégis valamiért kialakultak ezek a párok: papnak készülünk, jogot hallgatunk, asztalosnak tanulunk, tanárnak képeznek, katonának mennek. Talán érdemes utánagondolni, hogy miért.

Ez, amit itt alant a tanárképzésről írok, ez az, ahogyan én látom. Semelyik egyetemnek sem hivatalos álláspontja. Sőt, nem is egyetemi dolgozóként nyilatkozom, hanem mint magánember. Jelen tanulmányt nem munkaidőmben, nem munkahelyemen, nem munkahelyi számítógépemen írom. Egyébként is csak fűszál vagyok, nem látok magasról. Alig látok bele a nagyhalak lapjaiba. Ezek inkább csak gondolatok, meglátások. Ha valakit nem érdekel, ne olvassa. Ha valaki nem ért valamivel egyet, akkor legyen olyan kedves és írja meg. Ez egy fórum. Egy olyan fórum, ami azért van, hogy a hazai tanárképzés is előre tudjon lépni. Aki segíteni akar ebben, az tegye meg.

Baráti beszélgetések alapján (félig sem strukturált mélyinterjúk) azt látom, hogy az ország különböző helyein lévő különféle tanárképző intézmények meglepően hasonlóan reagálnak a tanárképzés jelenkori kihívásaira, úgy mint: Bologna folyamat, változó tanári szerepekhez igazítandó tanárképzés stb. Ezért engedem meg magamnak, hogy egyetemekről, természettudományos karokról és tanárképző intézményekről, pedagógia karokról írjak végig többes számban. Ha valamelyik intézményre nem találó a leírásom, akkor az, kérem, hogy itt pontosítsa. Nagyon köszönöm mindenkinek a segítségét.
A természettudományi karok viszonya a tanárképzéshez

A természettudományi karokon elég széles körben elfogadott az a nézet, hogy a jobbak lesznek kutatók, a rosszabbak meg tanárok. Valahogy úgy képzelik TTK-szerte, hogy majd a három év matek alapszak után a jobbakból igazi kutatókat nevelnek, a selejtet meg átadják a pedagógusképzőknek, ahol, mint afféle szociális foglalkoztatóban, a fogyatékosoknak megpróbálnak valami alantas szakmát adni, ha egyáltalán lehet még valamit tenni azokkal a társadalom peremére szorult butuskákkal.

Egyetemi tanársághoz, szégyen és gyalázat, de nem kell tanárképzésben részt venni. Egyetemen bármekkora barom lehet tanár, aki képes volt valamiből diplomát szerezni. A természettudományi karokon sok a kutató, sok az olyan ember, aki a tanárokat másodrendűnek képzeli. Ez alighanem azért van, mert tanár lehet az is, aki nem tudja a matematikát olyan szinten, ahogy egy tudósnak kell. Persze ugyanez visszafelé is igaz. Bármilyen mentális retardált lehet ma még kutató. Voltam matematikus hallgató három éven keresztül. Az én évfolyamom nagyobbik felének olyan leromlottak voltaka társas funkciói , illetve olyan volt az általános mentálhigiénés állapotuk, hogy ha elmentünk volna üzemlátogatásra egy pszichiátriára, akkor alig valakit engedtek volna ki. Az egyik gyereknek például az egyik oldalon folyton csurgott a nyála attól függően, hogy melyik kezével könyökölt. Jó matematikus volt. Lehet, hogy most egy egyetemen tanít.

Nem tudom egyébként, hogy meddig tartható fenn ez a „hibbant tudós”-mítosz. Ma már nem elszigetelt koponyák kutatnak magukra zárt ajtók mögött évtizedeken keresztül mosdatlanul; a kutatói munka is team-munka lett, ahol a jó kommunikációs képesség és a társas helyzetekben való üzemképesség nem előny, hanem követelmény. Amint ezt átlátják a kutatóképzésben, lehet, hogy egy kicsit másként kényszerülnek a tanárjelöltekről is gondolkodni.

Természettudós egyetemi tanárok még mindig gyakran azt hiszik, hogy mindenki tudós kutató akar lenni, aztán végül is néhányan sajnos tanárok lehetnek. Azt is sokan hiszik, hogy ha valaki eléggé tudja a matematikát, akkor az nyilván tudja tanítani is. Szerintem pedagógiai érzéket éppen annyira nem lehet tanítani, mint matematikai tehetséget, bármi is legyen az a „pedagógiai érzék”. Hogy melyik a nagyobb kincs, melyik a nagyobb ritkaság, a pedagógiai érzék vagy a matematikai tehetség, azt nem tudom. Az elég biztosnak látszik, hogy matematikai tehetségre szűrni egy matektanári felvételin teljességgel abszurd volt.

Amíg a TTK minden egyetemen komoly szerepet vállal a természettudományos tanárok képzésében, és amíg nem vált attitűdöt a tanárok megítélésében, addig nemcsak fenntartója és képviselője, hanem ezernyi csatornán előidézője is a tanári mesterség alacsonyabb szakmai minőségének és ezáltal alacsonyabb társadalmi presztízsének is. Egyébként valóban sokan voltak, akik még nem tudták, hogy mit kezdjenek az életben, és ezért elmentek egy kellemes tanár szakra. Bologna után ezt ugye már tizennyolc évesen nem lehet, mert a tanárság nem alapszak, és ha valaki szeretne matek BSc után tanári végzettséget, akkor kénytelen más attitűddel indulni. Már csak a keretlétszámok aránya miatt is.

Kíváncsi vagyok, hogyan fognak alakulni a természettudományos tanárjelöltekkel szembeni elvárások a tanári mesterszakokon. Amikor én tanultam, akkor még általános volt, és talán azóta is előfordul, hogy csak azért, mert természettudományos és nem bölcsész a vizsgázó, tizedakkora az elvárás egy pedagógia- vagy pszichológiavizsgán. Egyszer ki is kellett kérnem magamnak, hogy csak azért, mert tudok egyenletet rendezni, még nem vagyok érzelmileg fogyatékos. A trendek nehezen változnak. Talán a Bologna ebben is véletlenül segít azáltal, hogy nem bontja csoportokra a különféle alapszakú tanárokat. Meglátjuk.
281 kontra 9: tudóstanár

Tíz éve diplomáztam először mint matematikatanár. Öt évet jártam egyetemre hozzá. Az öt év alatt összesen tanultam hat kreditnyi pedagógiát és három kreditnyi pszichológiát, ebből kettő pedagógiatörténet volt, ami jobbára abból állt, hogy megtanultuk, kik és mikor írtak pedagógiatörténeti könyveket, és volt még pár pedagógia és pszichológia, ami alig érte el a közműveltségi szintet. A tanári mesterségre való felkészítés ezeken felül gyakorlatilag annyiból állt, hogy megtanultam lehetetlenül bonyolult matematikai struktúrákban gondolkodni 281 órában. Fel nem foghattam, hogy miért nevezték ezt tanárképzésnek.

Még mindig él itt, Keleten a tudóstanár mítosza. Elvárjuk, hogy egy jobb gimnáziumi matektanár márpedig legyen képes a matematika tudományához hozzátenni. Éjszakánként néha el-elmeditálva aludjon el vagy riadjon fel, és valami fontos levezetésen dolgozzék úgy, hogy néha felejtsen el a szertárból kimenni enni, aludni vagy órát tartani! Legyen egy matematikatanár mélyen beavatott! Nem azt mondom, hogy mindenki így gondolja, de létezik ez az elképzelés. Ez a mítosz persze a tanári szakma felé irányítja azokat, akik ilyenek vagy ilyenek szeretnének lenni. Az újratermelődés köre így bezárul. Viszont senki sem ad választ arra, hogy vajon ez a mítosz jó-e. Még akár az is lehet, hogy jó. Én személy szerint nem hiszem. Az a képzés, amelyikben én vettem részt, az ehhez a tudóstanáros státushoz tökéletes volt. A hat kreditnyi pedagógia és pszichológia alatt a következő fogalmak, szóösszetételek biztosan el sem hangzottak: szülői értekezlet, utolsó pad, hátrányos helyzet, alkoholista szülő, drogprevenció, drogérintett csoport, érdeklődő gyerek, depresszió, nevelési tanácsadó, fegyelmezés, hiperaktív gyerek, csoportmunka, önismeret, gyógypedagógia, fejlesztő pedagógus, integrált oktatás, napló… A világ végéig folytathatnám a sort.

Kicsi korom óta azt érzem, hogy nagy a baj a tanári mesterségben. Olyan voltam világéletemben, aki nem illeszkedett a rendszerbe, és nehezen vagyok betörhető. Ahogy sorra megszenvedtem az általános iskolát, a gimnáziumot, az egyetemet és a neveléstudományi doktori iskolát, sorra azt gondoltam, hogy majd ott fogok tanítani, és majd sokkal jobban fogom csinálni, mint azok, akik nyilvánvalóan alkalmatlanok voltak arra, amit csinálniuk kellett. Amikor doktorrá avattak, már rég világos volt, hogy a „problémafa” gyökeréhez még mindig ásni kell. Amikor úgy döntöttem, hogy egyetemen maradok tanítani, azt tűztem ki célul, hogy akárhogyan is, de elérjem, hogy a matematikatanárok az öt év alatt 281 kreditnyi pedagógiát és 9 matematikát tanuljanak. Pont fordítva, mint ahogy nekem kellett ezt tanulni. Nem én értem el, de úgy öt éve elindult valami: az egyik örlibörd a kedvenc kollégámmal én voltam, akik egy természettudományi karon elkezdtünk pedagógiát szabadon választható kreditek keretében másként tanítani, de a változás elindítói nem mi voltunk.
Pedagógia kar elkezd tanárt képezni

Az elmúlt években az ország különféle tanárképző helyein egyre nagyobb számban jelentek meg az olyan tárgyak, amelyeket a tanári mesterségre készülők (nem véletlenül használom most ezt a magasztosabb kifejezést) szabadon választhattak. Lehet a kisebbségek helyzetéről, oktatásszociológiai kérdésekről tanulni, lehet önismereti tréningen részt venni, alternatív oktatással ismerkedni. És bár tény, hogy egy kedves barátnőm vigasztalhatatlanul zokogva távozott egy „erőszakmentes kommunikáció” címet viselő óráról, attól még az egyetemi mamutok mozgását nem lehet nem észrevenni.

A Bologna-folyamattal párhuzamos alakulások eredményeként az erőviszonyok újrarendezésénél a PPK nagyon jól pozicionálta magát, a TTK viszont kezdetektől fogva nem tudja, mi az a tanárképzés, így eszébe sem jutott, hogy tanárokat akarjon képezni. Persze azt még senki sem tudja, hogy ki és hogyan fogja a különféle szaktárgyakhoz kapcsolódó szakmetodikát tanítani. És ha esetleg azt még tudjuk is, hogy ki, akkor sem látszik, hogy a Bologna-folyamatba mindez hogyan fog belepasszolni.
Nem osztályharcok, hanem személyes sértődések története

Persze ez is szerencsétlenkedve történik. Hogyan másként történne? Hiszen nincs olyan orákulum, aki leülne és gondolkodna legalább tíz percet, majd közölné, hogy miket kell tanulnia egy tanárnak, hanem inkább ki-ki saját lovát dicsérve, saját borját segítve küzd, és az erőviszonyok összemérésének eredményeként, lobbiharcok és dzsungelháborúk következményeként jön létre minden tanterv (egyetemen, középiskolában egyaránt). Fel nem foghatom egyébként, hogy ezt miért csinálják az egyetemi dolgozók. Képtelen vagyok megérteni, hogy minek kapaszkodnak az emberek abba a szánalmasan hitvány fizetéssel járó, megfeszülős munkakörbe, amelyet egyetemi dolgozóként osztanak ránk. Talán sokat segítene, ha nem azoknak a feladata lenne összerakni egy tantervet, akik azt később tanítani fogják. Egyébként az ELTE PPK ebben az átgondolt összerakásban várakozáson felül teljesített. Kíváncsian várom, hogy mi fog történni. Nagyon szurkolok.

Írok néhány szót az oktatástechnológiáról is. Nem mintha különösen fontos dolog lenne, de talán érdekes és jellemző példa. A természettudományi karokon a korábbi ötéves tanárképzéshez kapcsolódóan jelenleg néhány félévig oktatástechnológiát is oktatnak a természettudományos tanároknak. Egyszerűen azért, mert a pedagógiával foglalkozóknak, a gyerekekkel, emberekkel dolgozó, szociálisan érzékeny, érzelemgazdag embereknek van – vagy legalábbis volt – egyfajta sajátos idegenkedésük a gépektől (nem tudom, hogy miért). Noha ez a tárgy gépekkel segített óra, mégis színtiszta alkalmazott pedagógia. Semmi ok nincs tehát arra, hogy az új modellben a természettudományi karokon oktassák. Néha személyes ellentétek okozzák (főnökök utálkoznak), hogy a nagy átalakulás közepette, melynek során a természettudományi karok leválasztanak magukról minden pedagógiai jellegű dolgot, az oktatástechnika nem tud tisztességesen beleolvadni a tanárképzés keretei közé. Ehelyett úgy sorvasztják el a körülmények, hogy az összegyűlt tapasztalatot, illetve az egyáltalán nem jelentéktelen eszközparkot senkinek nem lehet átadni. Szomorú ez. Azt látom, hogy a tanárképző karok az oktatástechnológia és a hozzá kapcsolódó területek oktatásában erős hátránnyal küzdenek a természettudományos karokhoz képest, és semmi jelét nem tapasztalom annak, hogy oda átmenthető legyen valami az összeomlófélben és megszűnőben lévő természettudományi karok oktatástechnikai csoportjainak fizikai és szellemi eredményeiből.
Tanárt képezni

Idáig végig arról írtam, hogy mik történnek a keretekkel, de a tényleges tartalomról szó sem esett. Biztosan sok múlik azon, hogy melyik karnak hány órában kit mire kellene felkészítenie, hiszen hat órában nem lehetett csodát tenni. De talán a lényeg mégsem a keret, hanem a kitűzött célok és a megvalósítás aprópénze.

Egészen addig, amíg az iskola feladatait, a tanári lét, illetve a tanárság céljait, alapfunkcióit naponta megkérdőjelezzük, átértékeljük és újrafogalmazzuk, addig a tanárképzést ehhez igazítani olyan lenne, mint időjárásfüggően gyártani autókat. Egyrészt nem is igazán lehet, másrészt nyilvánvalóan diszfunkcionális lenne. Pár évente jelennek meg olyan pedagógiai divatirányzatok, paradigmaváltások, drámai hangsúlyeltolódások, amelyek miatt mindent egészen másként kellene felépíteni. A legalapvetőbb kérdésekre sincsenek konszenzusos válaszok. Én egyáltalán nem bánom, hovatovább kifejezetten üdvösnek tartom, hogy egy tanár elmeditálhat, sőt kénytelen is néha elmeditálni, mit csinál, és miért. Így viszont a tanárképzés nem képes készre nyammogott, megtanulható válaszokat adni a jelölteknek. Tele vagyunk kételyekkel. Egy tanárjelöltnek talán nagyon mást át sem lehet adni, mint mindenféle, gyakran egymásnak ellentmondó gondolkodási keretet, amelyektől ő maga is tele lesz kételyekkel.

Én egyfajta pszichologizáló irányzatnak vagyok a képviselője. A legfontosabbnak azt látom, hogy egy tanár értse, hogy mi zajlik éppen a diákjaiban, és ahhoz mérten tudjon segíteni. Az iskolát bizonyos értelemben olyannak látom, amilyen valaha a fonó lehetett. Lehet, hogy nevét a fonásról kapta, de lényegét tekintve a vajmi kevés köze volt a fonáshoz. Az egyenletrendezés egy matekórán talán annyira fontos, mint a fonás volt a fonóban. Ha nem technokrata szemlélettel nézzük, akkor a lényeg egészen máshol van. A nagy kérdés az, hogyan lesznek felnőttek, érző és gondolkodó, testileg és lelkileg egész és egészséges lények azok, akik bemennek egy iskolába. Én ehhez a célhoz rendelnék valahogy tanórákat, vagy kicsit általánosabban fogalmazva, ennek rendelném alá az oktatást, akár az oktatás formáit is egyetemen és közoktatásban egyaránt. Korántsem vagyok biztos benne, hogy legjobban minden heti rendszerességgel tartott, kilencven- vagy negyvenöt perces órákban adható át. Ez persze csak az én nézetem az iskoláról, a tanári és tanárjelölti szerepről.

Amit viszont talán egy kicsivel objektívebben is hiányolhatok, hogy szinte kivétel nélkül olyan egyetemi tanárok vesznek részt a tanárképzésben, akik maguk sosem tanítottak, vagy ha igen, akkor sikertelenek és boldogtalanok voltak munkájukban, és azóta is gyakran évtizedek teltek el. Második tanár szakom végzése alatt már sok éve tanítottam. Elég meglepő volt olyanokat hallgatni tanórákról beszélni, akik maguk sohasem tanítottak. Hiteltelenek voltak, tankönyvszagúak és üresek. Egészen biztosan döbbenetesen jót tenne a hazai tanárképzésnek, ha a tanárképzésben dolgozó egyetemi tanárok hetente egy fél délelőttöt egy szabadon választott normál iskolában tanítanának. Vagy legalább meglátogatnának egy iskolát félévente és hospitálnának, esetleg nagynéha beszélgetnének egy gyakorló tanárral, vagy pár évente végigülnének egy érettségit. Ha tehetném, én biztosan előírnám kötelező jelleggel a heti négy óra közoktatásban történő részvételt.

Sokat lehetne és kellene meditálni azon, hogy milyen képességeket, készségeket, tudást, kompetenciát, tudomisénmit kell egy tanárjelöltnek elsajátítani. Talán voltak is ilyen megbeszélések. Talán jobbára ennek eredményeként jöttek létre az új tanárképzési programok. Talán valahol el is lehetne olvasni, hogy mit terveznek, és hogyan. Talán valakiktől még javaslatot is kértek valakik. De ez a vita valahogy nem nyilvánosan zajlott le. Nem volt vitafacilitátor, aki meghívta és összerendezte volna a mindenhonnan érkező véleményeket, gondolatokat. Ma már van elképzelésem arról, hogy hogyan kéne tanárt képezni, de engem speciel arra sem kértek meg, hogy írjak egy oldalt arról, hogy mit tanítok tizedik éve a tanárjelölteknek. Nem vagyok egyáltalán megsértődve, jól ismerem az egyetemek mamutszervezetét, ez csak helyzetjelentés. De akkor is jellemző. Engem még senki sem kérdezett meg, hogy mit gondolok úgy egyáltalán a tanárképzésről. Persze lehet, hogy hülyeségeket gondolok, de ezt honnan tudják előre? Ennek a cikknek ez is az oka. Belekiabálom a világba, hogy gondolok dolgokat.

Talán azért is érdekes ezt valahogy szélesebb társadalmi vitára bocsátani, mert a pedagógiai main-stream, az akadémiai pedagógia szinte semmi mondanivalóval nem rendelkezik a krétaporos kezű pedagógusok számára. A méjnsztrím ezernyi áttételen keresztül bizonyára oszlopos szerepet vállal a tanárképzés tartalmának szolgáltatásában és magában a tanárképzésben is. Ugyanaz a méjnsztrím, ami a krétaporos pedagógusoknak utat mutathatna, gondolkodásra serkenthetne, inspirálhatna, még arra sem képes, hogy megjelentessen egy széles körben olvasható lapot. A méjnsztrím eleve nem is érzékeny a krétaporos pedagógusok gondjaira, kérdéseire, feladataira. Nagyon fura ez. A divat élvonala is elszakad a közízléstől, és látszólag saját világot teremtve él, de a létrehozott modellek tartalmának a plebsz divatirányzataiba való migrációja és integrációja félév, egy év késéssel ugyan, de egyértelműen látható. Ugyanezt nem látom a pedagógiában. Persze lehet, hogy csak nem elég éles hozzá a szemem. Az is fontos talán, hogy a nagy divatdiktátorok kivétel nélkül terveznek olyan ruhákat, amiket nagyon jó felvenni. Ha elmegyek egy Gucci, Armani, Prada, Dior, Cartier, JP Gaultier boltba, akkor éppen azokat látom. Nem nagyon tudom, hogy az akadémiai pedagógiában hova kéne ahhoz mennem, hogy tucatjával olyat olvassak, ami olvasható és használható is.
Kik akarnak tanárok lenni?

Hosszan beszélhetnénk a fennálló társadalmi rendről és abban a tanárok, illetve a tanárság és a szakma helyéről. De már éppen elegen írtak erről ahhoz, hogy nekem most ne kelljen. Házi feladat: mindenki gondoljon utána azoknak a társadalmi újratermelődési folyamatoknak, amelyek stabilan tartják a jelenlegi helyzetet. Fentebb érintőlegesen említettem már motívumokat, melyek a tanári pályára terelhetnek valakit, de talán érdemes valamivel nagyobb összefüggéseiben is rápillantani a kérdésre.

Ma jobbára az lesz tanár, aki otthon békében üldögélve eldönti, hogy tanár lesz, vagy ezt választja azok közül a helyek közül, ahová felveszik. Nekem nem tűnik úgy, hogy ez lenne a leghatékonyabb kiválasztási eljárás. A honvédség például már szakított azzal a passzív rekrutációval, ami a tanárképzést most is jellemzi. Vonzó perspektívákat próbál kínálni, jelentkezőket vonzani, hogy utána tudjon kedvére válogatni. Egy egyetem talán sosem fog óriásplakát-kampányba kezdeni, melyben saját tanárképzését méltatja, hogy azután a legjobb tanárjelöltek közül válogathasson. Egyszerűen testidegen annak ellenére, hogy egy közepesen értelmi fogyatékos ember is öt perc alatt belátná, hogy a passzív rekrutáció nem feltétlenül optimális.

Az új felvételi rend nemhogy oldja, inkább nehezíti a célzott rekrutációt, hiszen a rendszer szinte mindenkit beenged. Nem beszélve arról, hogy megoldatlan az a kérdés, miként válasszanak az emberek hivatást, szakmát maguknak. Én dacból lettem pedagógus, de ez sem biztos, hogy jó drive.

Talán ideje lenne valakinek azon is elgondolkodni, hogy hogyan, milyen alapokra és milyen motivációkra lenne érdemes tanári mesterséget építeni. Nem vagyok makroökonómus, de elég hihetőnek tűnik, hogy nem gazdaságos úgy tanárokat képezni, hogy 70%-uk várhatóan sosem tanít majd.
Összefoglalva

Jó lenne végre valahogy a gyakorló pedagógusokat, a legmagasztosabb értelemben krétaporos kezű tanárokat megszólítva kitalálni ezt a szakmát, rekrutációval, képzéssel, elméletalkotó gondolkodókkal együtt.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://oktatasfilozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr13435662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.