amikor második osztályos voltam, a tanárnénink felállított sorba mindenkit, és megkérdezte, hogy mi akar lenni, ha majd nagy lesz. a társaság nagyrésze pilóta, űrhajós, vagy tanár akart lenni. emlékszem... a sornak a vége felé voltam. 25 gyerekből már öten mondták, hogy ők tanárok akarnak lenni. tudtam, hogy nem gondolják komolyan. emlékszem, hogy mennyire bosszantott, hogy csak úgy bemondják, hogy tanárok akarnak lenni. én is felálltam idővel, rámkerült a sor.
- és te gergely mi akarsz lenni?
- én tényleg tanár, én nem csakúgy mondom, mint a többiek, hanem komolyan beszélek!
minden porcikámmal tanár akartam lenni. az is lettem. soha egyetlen percig nem volt kérdéses, hogy tanár leszek-e. gyűjtöttem hozzá a diplomákat, ledoktoráltam neveléstudományokból, okatatásszociológia szakirányt csináltam volna szociológiából, ha még két évet az egyetemen maradtam volna.
juditnénit, az osztályfőnökünket nem sokkal később eltanácsolták a tanári pályától (a régi rendszerben állítólag volt ilyen), mert állítólag túl sok gyerek nem tanult meg nála írni, meg olvasni. ma már tudjuk, hogy ez nem úgy az ő hibája, ahogy azt anno értették. én is diszgráfiás voltam. meg lehet nézni a gyerekkori írásomat. aztán egyszercsak a pubertás közepén váratlanul jobbára nyomtalanul elmúlt az írásomból az a rettenetes görcs. nem tudom miért. nem vizsgálta ezt akkor senki. no persze azóta se.
felmondtam az egyetemen pár hónapja, gyomorforgató és nem fehérembernek való volt az a fasírt, amit a féltékenység és irígység hozott ki a kollégáimból.

"én tényleg tanár akarok lenni! nem úgy mint a többiek, én komolyan beszélek!"

gondolkodunk: talán elmehetnénk valahova egy kis faluba, vagy nagy faluba, ahol olyan ingatlanárak vannak, hogy tudjunk lakást venni, sőt kertes házikót. ezermester vagyok, mindent meg tudnék csinálni a ház körül. 33 éves vagyok, a nőm 32, a baba már úton van. nem igazán jó ez így albérletben.

J kategóriás vagyok, a feleségem H
én 11 éve tanítok, de a waldorf alapítványi iskola, nem számit bele, csak az egyetem. az 5,5  év. a feleségem konzit végzett, utána egyetem és főiskola, 19 éves kora óta folyamatosan tanít (zeneiskolában lehetett vele), de azt, hogy waldorf zeneiskolában tanít, sőt ő az igazgató, azt nem számítják be neki. csak 7 év a közalkalmazotti munkaviszony.

egy ideje vezetjük a kiadásainkat nagyon tételesen. most ezredszerre is összeadom a feltételezett bevétel oldalt és próbálom hozzáegyeztetni a kiadás oldalt.

163800 én fizetésem +28500 gyes +96600 gyed az összesen: 288900. amiből hazajön mindenféle adókedvezményeknek hála kb 190eFt. lakáshitel 50 alatt aligha megoldható. víz, villany, gáz vagy szén, telefon, csatorna, szemétdíj, internet, közös költsége ha van, lakásbiztosítás, életbiztosítés az összesen 50 alá alig szorítható. marad 90 mindenre. oké eladjuk a kocsit, a motorcsónakot, a kajakot, a bicikliket. vidéken nem drága a bérlet, nincs parkolási díj, pláne ha nincs kocsi. nem megyünk fodrászhoz, koncertre, moziba, nem veszünk kontaktlencsét, nem veszünk ruhát, mosógépet, könyvet, lemezt, számítógépet. nem sportolunk, nincs kozmetikus, fogorvos helyett foghúzás, gyógyszerből csak az életmentők, nem veszünk nekem szemüveget (sztk nem fizeti a ritka és elég drága szemhibám), nem veszünk tiplit a falba. nem megyünk étterembe, nem veszünk ajándékot karácsonyra, nem látogatjuk meg a szüleinket, csak egy évben max kétszer. messzi laknak. könyvtárba nem járunk újságot nem veszünk, továbbképzésre, tanfolyamra nem áldozunk. nyaralni nem megyünk.

ez idáig mind vállalható kényelmetlenség. ha ezeket beáldozom, akkor tanár lehetnék. a mérleg mindkét serpenyője erősen meg van pakolva.

viszont mi van, ha mégsem működik életünk végéig a hűtőszekrény, és alattomosan feladja mondjuk tizenöt év múlva? mi van, ha neadjisten valamelyik szülőnk beteg, és meg kell látogatni az évi kettőn felül mégegyszer? mi van, ha beteg a gyerek és kell venni gyógyszert? mi van, ha elromlik a varrógép, és már nem tudok éjjel gyerekruhát varrni? mi van, ha baj van? mi van, ha valakit temetni kell, vagy megújítani a sírját, vagy valakinek segíteni kell?

feladom. nem leszek tanár. azért szar ez, mert ha most nem leszek hirtelen tanár, akkor később se fogok tudni az lenni. mert ha most eltöltök mondjuk 7-8 évet a piacon, akkor nem nagyon fogok tudni visszamenni iskolába. annyit fogok keresni negyven évesen 3-4 gyerekkel, mint 25-26 éves társaim. és ez az arány megmarad.

állítólag nagyon jó tanár vagyok. régi iskolám, ahol hét évet lehúztam legalább hatszor keresett meg, hogy nem volnék-e hajlandó visszamenni tanítani. nagyon szeretnék visszamenni. de egyszerűen ez így nem megy. tegnap beadtam a derekam a számoknak. elvégre matektanár is vagyok. úgy tűnik, hogy nem leszek tanár ebben az életben. a feleségem sírdogál, én csak szomorú vagyok, de az nagyon. azt hiszem tanárnak születtem. megyek programozni. kedden és pénteken majd kicsit késve megyek munkába, reggeli órákban titokban majd egy közeli általános iskolában leszek matektanár egy osztályban.

rendszer szinten elgondolkodom: ha egy ország nem tudja a megfelelő embereket a megfelelő helyre rakni, az nagyot veszt. gondolom nem én vagyok az egyetlen tehetségesnek tartott tanár, aki rákényszerül más pályára, csak mert nincs lakása, vagy mert nem keres jól a férje vagy a felesége.

az egyik diplomaosztómon mellettem ült egy réges-régi cimbora. arisztokrata család sarja. nagyon laza gyerek, de azért összezárja a sarkát, ha kezet fog, hatalmas a homloka és veszettül raccsol.

- megnézhetem a diplomád? - kérdezte, mert kíváncsi volt, hogy milyen a kitüntetéses diploma
- meg persze - odaadom neki, megnézi, nézegeti
- ez kéhrlek olyan, mint egy hohrgászjegy. úhri pásszió kéhrlek, úhri pásszió.

most is csöng a fülemben ez a mondat. mennyire igaza van a kurva életbe! a neveléstudományi doktorim nem kell a piacon. csak azért nem tudom kitörölni vele, mert keményfedeles.